Mire kell figyelni a szürkehályog műtét előtt és után?

szürkehályog műtét
Szürkehályog műtét

Mindig voltak és ma is vannak olyan betegségek, amelyek kizárólag műtéti úton hozhatóak helyre, semmiféle más kezeléssel nem. Ebbe a csoportba sorolható a szürkehályog (cataracta) is, azonban több mindent át kell gondolni, mielőtt a beavatkozás mellett döntenénk. Erre külön is kitérnek a drszaboantal.hu weboldalon. Először is sokakat érdekel, ezért érdemes utánanézni annak, hogyan zajlik ez a beavatkozás.

Nos, dr. Szabó Antal szemész szakorvos mindenkit megnyugtat, hogy a kezelés alatt a legmodernebb módszert alkalmazzák, csak egy apró bemetszést ejtenek, amin keresztül ultrahangos eljárással eltávolítják az elszürkült lencsét, majd ugyanezen az úton helyezik be a gondosan megtervezett műlencsét. Ezt követően, az új lencse átveszi a korábbi szemlencse szerepét és a páciens újra élesen fog látni. Megnyugtató továbbá az a tény is, hogy sem a szürkehályog műtétet megelőzően, sem pedig annak során nincs szükség injekcióra.

Az érzéstelenítést szemcseppekkel oldják meg a szakemberek. Varratra sincs szükség, mert a mindössze 2 mm-es bemetszés magától meg fog gyógyulni. A beavatkozás teljesen fájdalommentes, de apró kellemetlenségekről beszámolhatnak a páciensek, mint például, hogy az erős fény zavarta a szemüket a műtét során, vagy kisebb nyomást érzékeltek a szemeik körül. Jó hír továbbá, hogy a szürkehályog műtéttel javítani lehet a távol- és rövidlátók, valamint a cilinder dioptriával rendelkezők látásán is. A szembetegség, vagyis a cataracta sem újul ki többé, tehát a műtétnek csak egyszer kell alávetnünk magunkat.

A beavatkozás után 48 órával már autót is szabad a páciensnek vezetnie, ha a látása ezt lehetővé teszi. Azonban előfordulhat, hogy kezdetben érzékeny lesz a szeme a fényre, ezért ha odakint tartózkodik, célszerű napszemüveget viselnie. Ugyan élheti a megszokott életét, végezheti az otthoni tevékenységeit, de azért az operációt követő első 2 héten tanácsos kerülnie a hajolgatást és a súlyosabb tárgyak emelését. Amint látjuk, a caracta műtét gyorsan lezajlik, fájdalommentes és az utána való regenerálódás sem vesz sok időt igénybe.