Nagyobb népszerűségnek örvend a szoláriumozás a hölgyek körében. Sőt, az urak közül is egyre többen döntenek úgy, hogy a csövek segítségével szeretnének barnábbá válni. A hollandimpex.hu szakemberei nagyon örülnek ennek, hiszen a mesterséges barnulásnak több előnye is van. Sokkal biztonságosabb, mint a nyári melegben történő napfürdőzés, ezért kisebb az esélye a bőrbetegségek kialakulásának. Mindazonáltal, az összes szoláriumozónak el kell fogadnia, hogy szükség van néhány szabály betartására. A hollandimpex.hu weboldalán olvasható információk alapján az UV-sugárzás nagy dózisban veszélyt jelenthet a bőrre, hiszen korai bőröregedést, illetve rákot okozhat. A szemeknek sem tesz jót, ezért mindenképpen szükség van a védőszemüveg használatára. Jobb, ha az igazán világos bőrű személyek inkább nem szoláriumoznak.
Aggodalomra ad okot, ha valaki szeplős vagy túlzottan sok anyajegye van. Létezik az embereknek egy olyan csoportja, amelyik egyszerűen nem képes barnulni, hanem szinte azonnal leég a fény hatására. A hollandimpex.hu szerint előnyösebb, ha ők sem erőltetik a szolárium használatát. Akkor sem jó ötlet a kabin használata, ha előtte valaki már súlyos napégést szenvedett el. Egyértelmű, hogy a korábban bőrrákban szenvedő személyeknek is kerülniük kell a szoláriumozást. Fokozott elővigyázatosságra ad okot, ha valakinek a családjában már előfordult melanómás megbetegedés.
Az egészséges embereknek is be kell tartaniuk a maximális barnulási időt. A hollandimpex.hu pontosan feltüntette a honlapján található dokumentumban, hogy kinek mennyi ideig szabad a kabinban lennie. A bőrmeghatározó táblázat segíthet annak eldöntésében, hogy ki melyik csoportba tartozik. Ha valaki gyógyszert szed, akkor utána kell néznie annak, hogy nem okoz-e fényérzékenységet. Terhesség esetén nagyon elővigyázatosnak kell lenni, illetve érdemes kikérni a kezelőorvos tanácsát. Ilyenkor sokkal érzékenyebb a bőr, tehát nagyobb a kockázata a pigmentfoltok megjelenésének. A hollandimpex.hu szerint 18 éves kor alatt nem szabad szoláriumozni.
Nagyobb népszerűségnek örvend a szoláriumozás a hölgyek körében. Sőt, az urak közül is egyre többen döntenek úgy, hogy a csövek segítségével szeretnének barnábbá válni. A hollandimpex.hu szakemberei nagyon örülnek ennek, hiszen a mesterséges barnulásnak több előnye is van. Sokkal biztonságosabb, mint a nyári melegben történő napfürdőzés, ezért kisebb az esélye a bőrbetegségek kialakulásának. Mindazonáltal, az összes szoláriumozónak el kell fogadnia, hogy szükség van néhány szabály betartására.
A hollandimpex.hu weboldalán olvasható információk alapján az UV-sugárzás nagy dózisban veszélyt jelenthet a bőrre, hiszen korai bőröregedést, illetve rákot okozhat. A szemeknek sem tesz jót, ezért mindenképpen szükség van a védőszemüveg használatára.
Jobb, ha az igazán világos bőrű személyek inkább nem szoláriumoznak. Aggodalomra ad okot, ha valaki szeplős vagy túlzottan sok anyajegye van. Létezik az embereknek egy olyan csoportja, amelyik egyszerűen nem képes barnulni, hanem szinte azonnal leég a fény hatására. A hollandimpex.hu szerint előnyösebb, ha ők sem erőltetik a szolárium használatát. Akkor sem jó ötlet a kabin használata, ha előtte valaki már súlyos napégést szenvedett el. Egyértelmű, hogy a korábban bőrrákban szenvedő személyeknek is kerülniük kell a szoláriumozást. Fokozott elővigyázatosságra ad okot, ha valakinek a családjában már előfordult melanómás megbetegedés.
Az egészséges embereknek is be kell tartaniuk a maximális barnulási időt. A hollandimpex.hu pontosan feltüntette a honlapján található dokumentumban, hogy kinek mennyi ideig szabad a kabinban lennie. A bőrmeghatározó táblázat segíthet annak eldöntésében, hogy ki melyik csoportba tartozik. Ha valaki gyógyszert szed, akkor utána kell néznie annak, hogy nem okoz-e fényérzékenységet.
Terhesség esetén nagyon elővigyázatosnak kell lenni, illetve érdemes kikérni a kezelőorvos tanácsát. Ilyenkor sokkal érzékenyebb a bőr, tehát nagyobb a kockázata a pigmentfoltok megjelenésének. A hollandimpex.hu szerint 18 éves kor alatt nem szabad szoláriumozni.