Bőrbetegségek – csalánkiütés

Csalánkiütés
Csalánkiütés

Sokan szenvednek a bőrfelületen megjelenő kissé kitüremkedett, változatos méretben előforduló vörös, rettenetesen viszkető foltoktól. Ilyen a csalánkiütés, ami bizonyos ételektől, gyógyszerektől vagy vegyi anyagoktól jelenhet meg, de akár stresszes, feszültséggel teli helyzetek megélése is kiválthatja.

Egyfajta allergiás bőrreakció, ami vagy az önmagunkról régről beidegződött rossz gondolatok miatt alakul ki, vagy a mindennapokban megjelenő kihívásoktól, döntésektől való félelmek váltanak ki. Azt az érzést kelti, hogy újra kicsúsztak a dolgok a kezem irányítása alól és ismét mások elvárásai szerint élek.

Mint bélyeg viseli az ilyen ember a csalánkiütés okozta bőrelváltozásokat. A csalánkiütés olyan bőrbetegség, amit nem lehet eldugni, hiszen mi magunk sem tudunk elmenekülni előle, mert nemcsak hogy látványos, de a viszketés által figyelmünk ráirányul, vagyis önmagunkra. Pont arra mutat rá, amivel nem foglalkozunk, vagyis saját magunkkal, a saját kívánságainkkal. A csalánkiütés arra hívja fel a figyelmünket, hogy ideje lenne értékelni önmagunkat és magunk „javára” cselekedni, nem pedig folyton mások óhaja szerint élni.

Mivel nincs meg az önmagunk iránt érzett egészséges szeretet, akkor azt tévesen másoktól várjuk el, ezért hajlandóak vagyunk mindent megtenni, amit a körülöttünk levők igényelnek, csak azért, hogy kapjunk némi szeretetet. Pedig olyan szeretetet, amit mi adhatunk magunknak, másoktól nem kaphatunk meg. Ezért jobb, ha őszinték leszünk önmagunkhoz, figyelünk a csalánkiütés valódi okára és feltesszük a kérdést, hogy van-e értelme mások szerint élni az életünket?