A csontritkulás lelki okai

A csontritkulás okai
A csontritkulás okai

A csontok fontos alkotórészeink, hiszen rájuk épül egész fizikai lényünk. A csontrendszer olyan tartóoszlop, ami nemcsak fizikai testünk megtartását jelképezi, hanem a tekintélyre is utal. A csontritkulás, mint ahogyan az elnevezés is mutatja, a csontok tömegveszteségét, meggyengülését jelenti, lyukacsossá és porózussá válnak a kemény csontjaink. A szilárdság csökkenése az élni akarási vággyal köthető össze. Szinte semmi sem motivál már, mintha a lelkünkben levő szikra kialudna. Az evilági élet nem tartalmaz semmiféle örömet és motivációt sem ad. A csontritkulás megjelenése arra utal, hogy mély elkeseredésében a beteg belefáradt az elismeréssel, megbecsüléssel kapcsolatos harcba.

Amikor olyan életszakaszhoz jutunk, ahol nem tudunk helytállni, képtelenek vagyunk reagálni az adott történésekre, nem tudunk az eddig ismert szabályok szerint cselekedni, akkor olyan testi elváltozásokban lehet részünk, mint a csontritkulás. Mivel a legtöbb esetben a változókorú nőket érinti, a csontritkulás arra figyelmeztet, hogy alulértékeljük magunkat. Az a tény, hogy többé már nem vagyunk termékenyek, olyan destruktív érzelmeket hozhat létre, mint például az értéktelenség és haszontalanság érzete. A tehetetlenség érzése hatalmasodik el a csontritkulás jeleit mutató személyen, aki attól fél, hogy már nem tud adni semmi hasznosat a világnak. Felismerni jó tulajdonságainkat és a rosszakon változtatni egy igazán motiváló tevékenység. A túlzott ragaszkodás érzése is fennáll a csontritkulás esetében. Alapos és őszinte önvizsgálat segítségével rájöhetünk az erényeinkre és változtathatunk gyengeségeinken.